Nemzeti parkok a Dél-Alföldön
A napfényes Dél-alföldi régió bővelkedik a természet nyújtotta látnivalókban. A nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek, arborétumok, állatkertek, szabadidőparkok, természetes folyó- és állóvizek, természettudományos gyűjtemények, emlékhelyek, kiállítóhelyek, múzeumok, őshonos állattartó telepek, mind őrzik egy-egy szeletét természeti örökségünknek.
Kiskunsági Nemzeti Park
A nemzeti park a Duna-Tisza köze legjelentősebb természeti értékekkel rendelkező területeit foglalja magába, melyek a Duna-menti síkságon, a Homokhátságon és a Tisza-völgyében találhatók. A kilenc különálló egységből álló Kiskunsági Nemzeti Park területe 53.000 ha. Élőhelyeit nagyobb részben szikes és homokpuszták alkotják. Vizes élőhelyei szikes tavak, továbbá mocsarak és lápok, valamint Tisza-menti holtágak. A tanyasi gazdálkodás, a pusztai állattartás és a mezőgazdasági kultúra hagyományai a természeti rendszerekkel együtt határozzák meg a kiskunsági táj egyedi arculatát. Ezek megismerését bemutatóhelyek és az egyes védett területeken található tanösvényekkel rendelkező látogatható helyek teszik lehetővé.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyei
A "Természet Háza" a Kiskunsági Nemzeti Park látogatóközpontja.
Az épületben található kiállítás a Kiskunsági Nemzeti Park jellegzetes élőhelyeit valamint hazai nemzeti parkjainkat mutatja be. Az érdeklődők itt kaphatnak információt a nemzeti park programjairól, és a látogatás feltételeiről. Természetismereti szakkörök, csoportfoglalkozások, előadások várják az ide látogatókat. Lehetőség van ismeretterjesztő anyagok és turisztikai kiadványok vásárlására is.
Címe: 6000 Kecskemét Liszt Ferenc u. 19.
Nyitva: egész évben kedd-péntek 9 -16 szombaton 10 -14 óráig.
Információ és programigénylés: Tel.: 76/500-068, 76/501-596, 76/ 482-611
mail@knp.hu, www.knp.hu
Bugacpuszta, Pásztormúzeum
A bugaci pásztorélet tárgyi emlékeit és a terület élővilágát bemutató kiállítás látható itt.
A pusztán szabadtéri pásztorépítmények, őshonos magyar házi állatok és tanyák emlékeztetnek a kiskunsági hagyományos gazdálkodásra.
Nyitva május 1. és október 31. között, 10-17 óráig.
Információ és programigénylés Bugacon: Tel.: 76/372 -688
Kunszentmiklósi Virágh-kúria, Helytörténeti Gyűjtemény
Az egykori kunok szabadalmas területének Felső - Kiskunsági központjában,
Kunszentmiklóson áll a Virágh-Kúria. Az 1820-as években épült klasszicista stílusú középnemesi kúriában a természetrajzi kiállítás mellett, a gazdag kiskunsági népélet tárgyi és szellemi értékei, és Petőfi Sándorhoz kötődő dokumentumok is láthatók.
Cím: 6090 Kunszentmiklós, Marx tér 1. Tel.:76/ 351-271
Nyitva: május 1.-aug. 31. kedd-vasárnap 10-14 óráig, szept. 1.-okt. 31. ill. márc. 1-ápr. 30. csak kedd, csüt. szombat 10-14 óráig.
Árpád - kori falurekonstrukció (Tiszaalpár)
Hogyan élte mindennapjait az Árpád-korban a hétköznapi ember? Milyen volt a félig földbe mélyített, nád vagy földfedésű veremházának berendezése? Hogyan tartotta, nevelte állatait? Ilyen kérdésekre ad választ a tiszaalpári Árpád-kori falurekonstrukció, amelyben minden bemutatott épület, kiállított eszköz, használati tárgy eredeti méretben, ásatásokon előkerült leletek alapján készült az adott korszakban is megtalálható anyagok felhasználásával.
Cím: Tiszaalpár Szent István u. 1.
Látogatható: április 1. október 31. között kedd - vasárnap 10-17 óráig
Kiskunsági Madárvárta- Kolon-tó (Izsák)
A kiskunsági ornitológiai kutatások bázishelye. Júliustól novemberig folyamatos madárgyűrűző program helyszíne. A nemzeti park a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesülettel közösen madármegfigyelő táborokat és szakvezetett madármegfigyelő túrákat szervez, melyekre előzetesen be kell jelentkezni.
Megközelíthető az izsáki vasútállomástól gyalogosan vagy kerékpárral a sárga sáv jelzésű túra útvonal mentén. Információ: www.kolon-to.com, birocs@knp.hu
Fehér-tavi kiállítás és kilátótorony (Szeged)
A Fehér-tavi kutatóház kiállítása a szegedi Fehér-tó madárvilágát mutatja be. Előzetes bejelentkezés alapján látogatható. A madárvilág iránt érdeklődők fogadására nyújt lehetőséget a nagy befogadó képességű torony, ahonnan megfigyelhető a Korom-sziget sirálytelepe és az őszi madárvonulás. Megközelíthető: Az E 75-s főút 157 km-énél, a szatymazi temetőnél balra leágazó kövesúton.
Információ és programigénylés:
Kiskunsági Nemzeti Park Területi Iroda, 6724 Szeged, Föltámadás u. 29
Tel. / Fax.: 62/498-058
Tanösvények a Kiskunsági Nemzeti Park területén
Réce tanösvénye (Felső -Kiskunsági Puszta-Apaj)
Az 1 km hosszú tanösvény, a sziki és a nádi madárvilágot mutatja be. A tanösvény két végén magasles található. Megközelíthető: Apajról a Kunpeszér- Bugyi összekötő úton
Cankó tanösvény (Felső-Kiskunsági tavak-Kelemen-szék)
Az 1 km hosszú tanösvényen végighaladva a szikes tavak különleges növény és állatvilágával, sajátos életközösségével ismerkedhetünk meg. A tanösvény bejárását ismertető füzet segíti, melyet a Természet Házában szerezhetnek be a látogatók.
A tanösvény előzetes bejelentkezés alapján látogatható!
Megközelíthető: Az 52 sz. főút mentén, Fülöpszállás közelében. Parkolni a Kígyósi Csárdánál lehet.
Kontyvirág tanösvény (Szikra és az Alpári- rét- Tőserdő)
3,5 km hosszú, tájékoztató táblákkal ellátott sárga félkör jelzésű hurokszerű útvonal a holtág és az ártéri erdő megismerésére alkalmas. A tanösvény a Szikrai-Holt-Tisza hídjától indul.
Megközelíthető: A Tőserdei üdülőtelep Kecskemétről a 44. sz. főúton és vasúton is elérhető.
Árpád fejedelem tanösvény (Tiszaalpár)
A 3 km hosszú útvonal bejárása során Tiszaalpár kultúrtörténeti érdekességeivel valamint a Tisza ártér gazdag növény és állatvilágával ismerkedhet meg a látogató.
Információ: Polgármesteri Hivatal Tiszaalpár 6066 Árpád tér 1. Tel.: 76/ 424-133
Megközelíthető: a tanösvény a falu központjából, az Árpád térről indul. Tiszaalpár a 44.sz.
főúton és vasúton érhető el.
Báránypirosító tanösvény (Fülöpházi homokbuckák)
A Fülöpházi buckavidék Közép- Európa legérdekesebb homokvidéke, ahol a szél felszínalakító munkája ma is kitűnően tanulmányozható. Mindkét területen lovasok és gyalogosok számára kijelölt és ajánlott túraútvonalak vannak.
Az erdei iskolától induló 1,5 km hosszú tanösvényen a homokterületek geológiai, növény és állattani jellemzőit ismerhetik meg.
Megközelíthető: az 52. sz. főút 20 km szelvényénél lévő oktatóközpont parkolójából.
Boróka tanösvény (Bugac)
A kisvasút Hittanya megállójától 2 km-es út vezet a Pásztormúzeumhoz. A táblák az ország egyik leghíresebb pusztájának az élővilágát és állattartásának hagyományait mutatják be.
Megközelíthető: az 54-es sz. főúton ill. a Kecskemétről induló keskeny nyomtávú vasúttal.
Aqua Colun tanösvény (Izsáki Kolon-tó)
Izsákon a Lovas pályánál, a nádas szélén haladó 1 km hosszú tanösvény, a Kolon-tó hatalmas kiterjedésű nádasainak élővilágát ismerteti meg. A tanösvényhez munkáltató füzet kapcsolódik, mely a Természet Házában szerezhető be.
Megközelítés: A tanösvény Izsákon, a Lovaspálya (vagy Vásártér) szomszédságában a nádas szélén halad.
Poszáta tanösvény (Izsáki Kolon-tó)
A 2 km hosszú tanösvényen végigjárva a nádas élővilágáról, valamint a nádgazdálkodás szerepéről, hagyományiról szerezhetünk információt. A tanösvény bejárását ismertető füzet segíti, melyet a Természet Házában lehet igényelni. A tanösvény előzetes bejelentkezés alapján látogatható! A tanösvény az izsáki vasútállomástól induló, kb. 6 km-es földúton érhető el.
Vöcsök tanösvény (Péteri-tó)
A 4 km hosszú ösvény a halastavak és a fás élőhelyek növény és állatvilágába nyújtanak betekintést. A tanösvény bejárását segítő munkáltató füzet a Természet Házában kapható.
Megközelítés: Az E 75-ös (5 sz.) főútvonal mentén. A tanösvény első állomása a nemzeti park kutatószállásának épületében található.
Vörös-mocsár tanösvény ("Vörös Mocsár" Természetvédelmi Terület -Császártöltés)
A 2 km hosszú tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók.
Megközelítés: a tanösvény a császártöltési Csala -csárdától indul az 54.-es főút 68 km-nél és Császártöltés előtt egy üzemen kívüli téglagyárnál végződik.

További információ:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Cím: 6001 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19., 6001 Kecskemét Pf. 186.
Tel.: 76/482-611, 76/500-068
Fax: 76/481-074
E-mail: mail@knp.hu
Honlap: www.knp.hu
Körös-Maros Nemzeti Park
Hosszú lábú, hosszú nyakú madarak lépegetnek az úton, fiatal túzokok követik gondozójukat a Körös-Maros Nemzeti Parkban. Persze a Körös vidékén és a hajdani Nagy- és Kis-Sárrét Békés megyei területein, a nagy, szikes pusztákon, mocsármaradványokon és erdőkben, illetve a Kígyósi- és Csanádi-pusztákon, a Kardoskúti Fehértavon és a Maros árterén még számos védett állat talál menhelyet. De nemcsak védett állatokat, hanem növényeket is megcsodálhatunk ezen a tájon. A folyóparton fák mosdatják lombjukat a vízben, csábítanak egy Körös menti gyalogtúrára, kerékpáros kirándulásra vagy parti piknikre.
BEMUTATÓHELYEK
Réhelyi Látogatóközpont (Dévaványa)
Mielőtt még "becserkésznénk" a különleges védettséget élvező túzokot, amely a Réhelyi Látogatóközpontban természetes élőhelyén figyelhető meg, érdemes megnézni a főépület állandó kiállítását, amely ezt a madarat és a tájegység élővilágát, történetét mutatja be. A környéken egykor élt emberek használati tárgyait és munkaeszközeit is megismerhetjük a néprajzi és kultúrtörténeti tárlaton, a természetfotó kiállítás pedig a terület élőhely-típusaiba nyújt betekintést. Ezekkel az ismeretekkel "felszerelkezve" már bátran megközelíthetjük a túzokot, amely madár magyarországi legéletképesebb populációja él Dévaványa-Ecsegfalva térségében. Védelmükben 1975-ben hoztak létre rezervátumot. Megtartásuk érdekében főként szabadtéri állományvédelemre - nyugalmas, tágas dürgőhelyek, fészkelőhelyek és téli élelem biztosítására, fészekvédelemre koncentrál a Körös-Maros Nemzeti Park túzokvédelmi munkája. A madarakon kívül ősi magyar háziállatok - magyar szürke szarvasmarha, bivaly, rackajuh - is testközelből ismerhető meg a központ területén.
Látogatható: IV. 15.-X. 31. hétfő kivételével 9-17 óra között.
Tel.: 66/483-083
Kardoskúti Múzeum - "A Fehér-tó természeti értékei" című kiállítás
Magyarország legértékesebb természetvédelmi egységei között számontartott Kardoskúti Fehér-tó a Maros folyó egyik holocén mellékágából alakult ki. A fokozatos sófelhalmozódás eredményeként nemcsak a lefűződött mellékág, hanem a környező puszták is elszikesedtek. Ezt a folyamatot, a tó múltját és jelenét, régészeti emlékeit és természeti értékeit mutatja be a Kardoskúti Múzeum "A Fehér-tó természeti értékei" című tárlata.
A Kardoskúti Múzeum előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Tel.: 68/429-262, 30/475-1769
TANÖSVÉNYEK
Réhelyi tanösvény (Dévaványa-Réhely)
Elmocsarasodott csatornát, mesterséges tavat, szikes pusztai élővilágot, a túzok élőhelyét, a szántóföldek élővilágát mutatja be a Réhelyi tanösvény, amely a Réhelyi Látogatóközpont szomszédságában került kialakításra. A körtúra jellegű, 1,5 kilométer hosszú tanösvény egy óra alatt bejárható.
Látogatható: a tanösvény megtekintése a Réhelyi Látogatóközpont nyitvatartási idejében történhet.
Tel.: 66/483-083
Kígyósi tanösvény (Szabadkígyós)
A puszta jellegzetes növényeit és állatait figyelhetjük meg a Kígyósi tanösvényen haladva, és az úton elhelyezett megfigyelőtoronyba felkapaszkodva. A védett területen kialakított 5 kilométer hosszú túraútvonal és természetismereti tanösvény a Nagyerdőben indul és két óra alatt bejárható.
Információ: Szabadkígyós Területi Iroda
Tel.: 66/247-169
Körös-völgyi túraútvonal (Gyomaendrőd)
A Körös-parti vízivilágba, hullámtéri élőhelyekre, folyómentén fészkelő madarak életébe enged bepillantani a Körös-völgyi útvonal. Bár a túra elég hosszú - 26 kilométer - megtételét segíti, hogy sűrűn vannak jól kiépített pihenőhelyek, az élővilág megismerését pedig magaslesek könnyítik. Akik vállalkoznak rá, a Kecskési-holtág Zsófia major felőli parkolójában kössék be a túrabakancsukat! Az útvonal jobb oldali szakasza az endrődi hídnál véget ér, átbaktatva a folyó túloldalára, kövessük az ösvényt Gyoma felé, majd az útvonal visszatér a folyó jobb partjára és ott újra eléri a kiindulópontot.
Látogatható: a körtúra jellegű útvonal egész évben szabadon látogatható.
Tel.: 66/386-122
KERÉKPÁROS TÚRAÚTVONALAK
Ragyogóan, forrón süt a nap, amikor a folyó menti töltésen biciklizünk, de a vízben lemoshatjuk az izzadságot. Süvít a szél a fülünk mellett, amikor egy réten kerekezünk át, de az erdő szélén, a szélárnyékban megpihenhetünk. Egy madár védi a fészkét a drótszamár kereke elől, társai szívderítően csivitelnek, énekelnek, miközben rójuk a kilométereket. A Körös-Maros Nemzeti Parkban több kerékpáros túraútvonal várja a látogatókat, hogy mindezt átélje.
A zabolázatlan Hortobágy-Berettyó folyó mellett vezet a Bala-Berettyó-Halastavak 48 kilométer és a Bala-Berettyó-Kórézug 43 kilométer hosszú kerékpáros túraútvonala; a rétek vizes laposainak madarai csicseregnek a 15 kilométeres Kérsziget-Berettyó-Egyegfalva biciklis úton; erdős puszta és sziki erdősztyepprét élővilága ismerhető meg a 20 kilométer hosszú Gabonás-Szilasok túraútvonalon; túzokok és vízimadarak figyelhetők meg, ha végigkerekezünk 17 kilométert Atyaszeg, Csordajárás és Dévaványa között.
További információ:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Cím: 5540 Szarvas, Anna-liget, 5541 Szarvas Pf. 72.
Tel.: 66/313-855
Fax: 88/311-658
E-mail: kmnpi@ktm.x400gw.itb.hu
Honlap: www.kmnp.hu

![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)