Borturisztikai központ nyílt uniós támogatással Császártöltésen
160 millió forint támogatást nyert a Főkáptalani Pince Kft. a császártöltési „Pincelakat Borturisztikai Központ" építésére, amelynek átadó ünnepségére február 18-án került sor.
A fejlesztésnek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy a térségbe érkező turisták és érdeklődők színvonalas körülmények között ismerkedhessenek meg a Hajós-Bajai borvidék bor- és pálinkakultúrájával. A turisztikai fejlesztés során 6 pince korhű rekonstruálása történt meg, melyek alkalmasak a borok és pálinkák tárolására és kiállítására, emellett létrejött egy oktatási és konzultációs központ is. A néprajzi kiállításhoz elsősorban a régió múzeumi gyűjteményeiből (Baja, Kalocsa) kölcsönöztek tárgyakat, és műtárgymásolatok is készültek. A bemutatóhelyen kétféle kóstolóterem áll a vendégek rendelkezésére: egy kisebb, az egyénileg érkező turisták vagy kiscsoportok számára, valamint egy akár 80 főt is befogadó, nagyobb helyiség.Kialakítottak egy Borkultúra kiállítótermet is, ahol az érdeklődők kulturális bortörténeti barangolásban vehetnek részt. Megismerkedhetnek a hagyományos szőlőtermesztésre és borászkodásra jellemző eszközökkel, régi tárgyakkal, talajtípusokkal. A Pincelakat szolgáltatásai közt található helyi bor- és szivartrezor, pincetúra, borvacsora, vinotéka, pálinka– és bortúrák, borestek, pálinka- és borversenyek, fesztiválok szervezése és pálinka szaküzlet is.
Támogatási összeg: 160 003 408 Ft
Összköltség: 325 012 000 Ft
DAOP-2.1.1./D-2008-0003
Információ: www.pincelakat.hu
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)



