Sándorfalva néprajzi és helytörténeti bemutató tereinek fejlesztése a Pallavicini kastélyban és a Budai Sándor Emlékházban
A beruházás során két épület felújítására és új funkciókkal való megtöltésére került sor. A Pallavicini kastélyban elsősorban helytörténeti és időszakos kiállítások, egyedi tárlatok tekinthetők meg, másodsorban pedig báloknak, zenei rendezvényeknek ad helyet. Az épület teljes akadálymentesítése megtörtént, az alagsorban pedig hangulatos kávézó várja az ide látogatókat.Budai Sándor, a citerakészítés mesterének hagyatékát megvásárolta és felújította a város. Az Emlékházban eredeti berendezési és használati tárgyak adják vissza az egykori hangulatot egy Európában egyedülálló citeratörténeti kiállítás segítségével.
A látogatók interaktív érintőképernyős készülékeken is bejárhatják az épületet vagy a hordozható berendezés segítségével járhatják végig a kiállításokat.
A kastély állandó nyitva tartással, a Budai Sándor Emlékház pedig úgynevezett kulcsos házként üzemel majd, ahol előre egyeztetett időpontokban tekinthetnek be a csoportok a citerakészítés rejtelmeibe. A projekt ünnepélyes záró rendezvényére 2010. december 16-án került sor.A két létesítmény 2011 első negyedévében nyitja meg kapuit a nagyközönség számára.
Támogatási összeg: 165 479 359 Ft
Összköltség: 199 613 219 Ft
DAOP-2.1.1/B-2008-0026
Információ: www.vendegvaro-sandorfalva.hu
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)



